2. Évad. 10. Rész - Elég gyenge

ALLI JACKSON

 

Dear Darlin'

Ujjaimmal hangosan dobolok a pulton, egyik kezemmel kósza tincseket fésülök ki arcomból, miközben figyelem a fekete kávéfőzőt, ahogy szorgosan dolgozik. Az ajtó fölé szerelt csengő jelez, ahogy valaki belép a kávézóba, de túlságosan elvagyok pilledve ahhoz, hogy hátra forduljak megnézni ki jött. Ahogy a kávéfőző sikeresen munkája végére ér szorgoskodni kezdek, gyorsan dobom össze az imént leadott rendelést, próbálom a legtöbbet kihozni magamból, bár nem mintha így "félholtan" sokat érnék. Hihetetlen álmos vagyok, pilláim ólomsúlyúak, alig tudom nyitva tartani a szemem. Kissé megrázom magam, majd a szürke fémtálcára rakom a kávét és a péksüteményt, s könnyed mozdulatokkal viszem ki az egyik sarokban üldögélő fiatal lánynak. Biccentek egyet, mikor mosolyogva megköszöni, majd a fémtálcát az oldalamhoz szorítva sétálok vissza a pult mögé. Fáradtan dőlök neki a márványozott pultnak, kihasználva azt a rövidke pár másodpercet, míg nincs rendelés. Hatalmasat ásítok, kezemet szám elé kapva próbálom takarni fáradtságom árulkodó jeleit, többé-kevésbé sikeresen. Fejemet Poppy felé kapom, mikor a barna hajú lány gyors mozdulatokkal áll be mellém a pultba. Kötényét egy pillanat alatt nyakába köti, haját a csuklójáról levett fekete hajgumival fogja kontyba. 

- Ne haragudj. Teljesen szét vagyok csúszva - sóhajt, miközben ő is a pultnak dől, s arcát két tenyerébe temeti. Halványan elmosolyodom, ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki keveset aludt az éjjel. 

- Nem vagy vele egyedül - intézem el ennyivel, tollamat kezdem pattintgatni, hogy még véletlenül se aludjak el állva. 

- Sajnálom, hogy tegnap este nem értem ki a főtérre, dolgom volt - néz rám bocsánatkérő pillantással, hatalmas barna szemeivel nagyokat pislog. Fáradtan legyintek, imént megmozdított kezem lazán hullik vissza combom mellé. - Milyen volt? - kérdezi Poppy, hirtelen nem is tudom mire gondol. - Mármint a fesztivál - mosolyog halványan, egy halk kacajjal reagálok. 

- Egész jó - válaszolok mosolyogva, s kissé visszafogottabban. Mégsem újságolhatom el tini lelkesedéssel milyen volt a tegnap estem, az nem én lennék. 

- Bővebben? - kuncog a mellettem álló barna hajú lány, aki azonnal az ajtó felé kapja a fejét, ahogy azon bejön valaki. Követem pillantásán, az ismerős szőke hajú srác kabátját a fogasra akasztja, majd helyet foglal szokásos helyén. Poppy motyog valamit, majd mint a kámfor tűnik el  egy pillanat alatt, s veszi fel a rendelést. Kint szokásos módon cudar idő van. Az eget szürke felhők fedik, a Nap sugarainak nyomuk sincs, az ablakot kósza esőcseppek díszítik. Megfigyelésem félbeszakad, ahogy az ajtó fölé szerelt csengő ismét megszólal, unottan viszem tekintetem az üvegajtóra, melyen egy igen váratlan látogató lép be. Sötét haja kócosan díszeleg, barna szemei kissé fáradtan csillognak, borostás arcán mosoly terül el. Barna bőrdzsekit visel, szürke pólóval, farmerrel és egy bakanccsal.

- Micsoda meglepetés - lép a pulthoz, arcán pimasz mosoly pihen. Számat féloldalas mosolyra húzom, szemöldököm felhúzom, ahogy gúnyos mosollyal nézek vissza rá. 

- Mi járatban? - kérdezem, próbálom ramaty állapotom ellenére jól megjátszani magam. 

- Kávézni jöttem - tárja szét kezeit, mintha teljesen nyilvánvalóak lennének a dolgok. 

- Rengeteg kávézó van a környéken - egyenesedek ki, továbbra is tollam pattintgatásával szórakozom. 

- Állítólag itt a legjobb a kiszolgálás - mosolyog. Jason laza mozdulatokkal foglal helyet a pultnál, szemeit egy pillanatra sem veszi le arcomról. Kuncogni kezdek, eltelik pár másodperc mire abbahagyom, majd megadóan sóhajtok egyet, s megkérdezem Jasont, milyen kávét szeretne. 

- Nem gondoltam volna, hogy találkozunk még - vallom be pár órával később, miközben Jason mellett sétálok át a zebrán. 

- Szerinted, miért kérdeztem meg, hogy hol dolgozol? - szemöldökét felvonja, arcán mégis kedves mosoly pihen. 

- Nem is tudom... Udvariasságból - válaszolok pár másodperces gondolkodás után. Jason elneveti magát, kezeit lezserül nadrágja zsebébe dugja, miközben az utat figyelve gondolkodik mit reagáljon válaszomra. 

-  Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet elmenni a munkahelyedre - szólal meg egy-két perc néma csönd után. Kijelentése meglep, igazán kíváncsi vagyok, miért van úgy, ahogy mondta.

- Miért?

- Nem tudom, a barátod mit reagálna rá, ha megtudná, hogy meglátogattalak - válaszol. Megállok, mire ő is megtorpan. Nem telik el sok idő, hangos nevetésbe kezdek, ezt követően pedig Jason is elneveti magát. 

- Elég gyatra módszer arra, hogy kiderítsük, van-e a lánynak barátja, igaz? - nevet, miközben lassan újra elindulunk. 

- Igen, elég gyenge - kuncogok, táskám pántját jobban megigazítom a vállamon. Pár tincsemet fülem mögé tűröm, meglepő, de elég kellemetlenül érzem magam. Ahogy körbenézek libabőr fut végig a karomon, hamar kapom azon magam, hogy valami jó indok után kutatok a fejemben. 

- Minden rendben? - Jason mély hangja megugraszt, hogy gondolhattam, hogy nem fogja észrevenni, mennyire elkomolyodtam alig fél perc alatt. 

- Persze, de nem mehetnénk más merre? - kérdezem halkan, szégyenlősen. Biztos nem érti, miért akarok más irányba menni, s nyilván rá is fog kérdezni, de remélhetőleg nem most. 

- Dehogynem - válaszol komolyan, vállamnál átkarolva indulunk el másik irányba, megnyugszom, mikor Harry lépcsőházának bejáratától elég messze kerülünk. Tudom, hogy nincs mitől félnem, hisz kizárt, hogy egymásba szaladjunk, én mégis jobban érzem magam, ha elkerülöm ezt a környéket. Megrázom magam, előbbi jókedvemet egy pillanat alatt varázsolom újra magamra, hisz nem akarom, hogy ez miatt meghalljon ez a remek hangulat. Szerencsémre Jason nem kezdi el feszegetni a témát, sokkal inkább próbálja más irányba terelni a beszélgetést. Sok mindenről kérdez, szerencsére többnyire a gyerekkorommal és a családommal kapcsolatos kérdéseket kapok. Furcsa mód egyszer nem kerül szóba az elmúlt egy-két év, na nem mintha ez miatt annyira elkeserednék. Jót beszélgetünk, teszek róla, hogy ő se ússza meg a beszámolót, szinte minden olyan kérdést felteszek neki, amit ő feltett nekem, Ő pedig szemmel láthatóan szívesen válaszol rájuk.

- Hát megjöttünk - szólalok meg, mikor a lépcsőház bejárata előtti lépcsőre lépek, ezzel elérve, hogy majdnem egy magasak legyünk Jasonnel. - Köszönöm, hogy hazakísértél - mosolygok szégyenlősen, miközben vállamról levéve a táskát kezdek benne kutakodni kulcscsomóm után. 

- Remélem nem most volt ilyen utoljára - mosolyog, lazán dől neki a lépcső mellett pihenő korlátnak. 

- Én is remélem - válaszolok halkan. Jason elmosolyodik, torkát megköszörüli, mielőtt újra szólásra nyitná a száját, ám végül valamiért mégsem szólal meg. Még beszélünk pár szót, majd elköszönünk egymástól, s én mosollyal az arcomon lépek be a lépcsőházba. A postaládából kiszedett leveleket nézegetem, miközben felsétálok a lépcsőn. A leveleket hamar táskámba mélyesztem, innentől próbálok arra koncentrálni, hogy az út hátralévő részében se bukjak fel semmiben. 

- Segíthetek? - szólalok meg, mikor egy nekem háttal álló kapucnis férfit pillantok meg ajtóm előtt, aki hangomra alig észrevehetően ugyan, de megugrik.