 |
| Both of us |
HARRY STYLES
1 hónappal később
Ujjbegyemmel lassan simítok végig mellkasomon. Mikor ujjam átgördül a varraton, éles szúró fájdalom söpör végig testemen. Nem tudom egyszerűen megszokni.
- Minden rendben? - kezét végigvezeti a hátamon egészen a vállamig, majd szépen átvándorol mellkasomra, hogy átöleljen. Rendkívül óvatosan tapogatózik sebem körül, odafigyel, hogy még véletlenül se fájjon.
- Igen. - válaszolok egy halvány mosollyal arcomon, miközben nézem, hogy keze, hogy játszadozik a hasamon. Fejemet felemelve a tükörbe nézek, így megmosolyogtat a tudat, hogy a lány aki mögöttem áll annyira kicsi, hogy nem látszik ki mögülem. Könnyed mozdulattal fordulok meg így egymással szembe kerülünk. Ragyogóan csillogó szemeivel engem fürkészik, tincséből kilógó pár tincse gyönyörűen keretezi arcát.
- Nem kell ám mennünk, ha nem érzed jól magad. - arcán egyáltalán nem látszik aggodalom, hangján annál inkább hallatszik. Halvány mosolyából kitűnik, hogy mennyire el akar menni és, hogy csalódott lenne, ha most lemondanánk, de a helyzet az, hogy nekem is pont ugyanennyi kedvem van hozzá.
- Teljesen jól vagyok. - hüvelykujjammal elkapom állát, hogy arcát feljebb emeljem, ekkor az ő arcára még nagyobb vigyor kerekedik.
Az elmúlt egy hónap eddigi életem legjobb hónapja volt. Miután felébredtem az első dolog amit megláttam Alli fáradt és aggódó tekintete volt, ami egyben a legszomorúbb és a legmegnyugtatóbb dolog volt a világon. Miután kiszabadultam a kórházból elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyek Allivel, persze ennek ő sem állt akadályt. Mióta újra itthon vagyunk a lány nálam lakik, hivatalosan és határozottan kijelentve barát és barátnő vagyunk, bár mind azok ellenére, amiken keresztül mentünk soha nem mondtam volna azt, hogy Alli nem tartozik hozzám. Minden reggelemet vele kezdem és vele fejezem be. A napjaink együtt telnek, úgy élünk ketten mint valami öreg házaspár, na persze egy kicsit több mókával és szexualitással fűszerezve.
Alli elhagyva a fürdőszobát a hálószoba felé indul meg egy szál pólóban, amit természetesen tőlem csent el még egy pár hete. Visszafordulok a tükör felé, onnan bámulom tökéletes lábait, ahogy apró léptekkel igyekszik a szoba felé.
- Felöltözök és mehetünk. - jelenti ki, hátraintve felém, hisz tudja úgyis őt figyelem.
- Felőlem így is jöhetsz. - mondom kaján vigyorral az arcomon, mire ő felnevet és félénken magára csukja a hálószoba ajtót, mintha még nem láttam volna őt meztelenül.
Megrázom félig vizes hajamat, így az göndör tincsekben hullik az arcomba. Mély levegőt véve a csap szélének támaszkodok és mélyen belenézek a tükörben visszapislogó alak szemébe. Teljesen más ember néz vissza rám, mint aki egy vagy két hónappal ezelőtt. Sehol egy gondterhelt ránc, álmatlanságtól lila szemek. Egyszerűen látszik az életkedv az arcomon. Eltűnt az a komor Harry aki régen voltam, bár a fájdalom néha még mindig előtör a sebemnek hála, de ezen kívül semmi. J teljesen eltűnt az életemből, gyanítom, úgy hiszi ott véreztem el a parkolóban, remélem azóta elkapta a rendőrség és már rég börtönben ül.
- Készülsz? - hirtelen jelenik meg újra a hátam mögött a barátnőm, aki kíváncsi tekintettel fürkészi arcomat miközben egyszerű mozdulattal közém és a tükör közé férkőzik, hogy szempillaspirálját megtalálva szebbé varázsolja már így is varázslatos pillantásait. Miután kész a tükörben rám pillant és felvonja a szemöldökét. - Harry, készülsz? - kérdi ismét nevetve, mire én megrázom a fejem, hogy a kábulatból kitérjek. Biccentek egyet és a lány a derekánál átölelve egy cuppanós puszit nyomok az arcára, majd távozom a fürdőszobából.
Szekrényemből egy fehér V-nyakú pólót húzok elő, mely a már bevált öltözékemet adja a fekete farmeremhez és Converse cipőmhöz. Mire a hálószoba hatalmas tükrébe pillantok addigra már a hajam is teljesen megszárad és elégedetten tekintek végig magamon.
- ... Persze, mindjárt kész vagyunk. - néz be a szobába Alli, hogy megállapítsa tényleg elkészültem-e. - Nagyon jó lenne ha el tudnál vinni. - ragyog fel arca, telefonját a füléhez szorítja vállával, így próbálkozik belerángatni magát a nadrágjába. Odamegyek hozzá és egy egyszerű mozdulattal húzom fel nadrágját, ami még nekem is szokatlan hisz eddig mindig csak lefelé történt meg ez a dolog. A lány aranyosan rám mosolyog majd folytatja tovább a beszélgetést a telefon másik oldalán lévő személlyel.
Alli már el is indul a folyosón, mikor én még csak zárom az ajtót. Egy lenge fekete trikóban és szűk, világos farmernadrágjában fut előre, hogy minél hamarabb leérjen. Aranyszínű haja lobog mögötte, hátrapillantva siettet, hogy el ne késsünk.
A ház elé érve Alli testvére, Dave már az óráját ütögetve vonja fel egyik szemöldökét. A lány bocsánatkérően megpuszilja bátyját és azonnal be is huppan annak hatalmas fehér autójába. Lekocogva a lépcsőn kezet fogok a férfivel, akit már oly rég láttam, de még mindig ugyanolyan kedvességgel irányul felém, mint bármikor. Köszönésünk után mindketten követjük a lányt és végre elindulhatunk úti célunk felé.
Közeledve a kávézóhoz kezem egyre jobban izzad és érzem már, hogy szívem a torkomban zakatol. Talán még sosem voltam ilyen ideges, pedig a saját barátaimról van szó. Alli félénken rám pillant, majd határozottan megszorítja a kezem. Kifújom a levegőt. Igaza van épp ideje, hogy találkozzam velük és rendezzük a dolgokat.
Leparkolva Alli munkahelye előtt mind a hárman kiszállunk a kocsiból.
- De rég jártam itt. - jegyzi meg Dave aki lazán feltolja napszemüvegét a homlokára és végig néz a helyen. A srácra pillantok és elgondolkozok, hogy vajon vissza kéne-e vágnom azzal, hogy én milyen régen jártam itt. A lány el nem engedve a kezem vezet az ajtó felé, ami csilingel egyet mikor belépünk rajta. Megcsap a már ismerős kávé illat és szinte azonnal Poppy hatalmas barna szemeivel találom szembe magam. Sikongatva öleli meg barátnőmet, majd elesnek köszönésük közepette, de végül egy másodperccel később rám pillant és arca elkomorodik. Szomorú tekintettel egyik kezem.
- Kérlek, ne haragudjatok rám. - hangja egészen elhalkul - Én nem tehettem mást... Megfenyegetett és nem tudtam...
- Poppy, állj! - vágok közbe mondandójának mire szemei kitágulnak és riadtan pillant szemembe. Erősen megszorítom aprócska kezeit majd elmosolyodom. - Te nem tehetsz róla, hogy ez történt. - vigasztalom, mire egy másodperc elteltével, mikor felfogja a dolgokat amiket mondtam neki mellkasomra borul és erősen ölelgetni kezd. Őszintén nem haragszom erre a lányra, nem tehetett J könyörtelen játszmái ellen semmit. Ő is féltette az életét.
Köszönésük után Poppy Alli bátyja felé fordul, majd neki is köszön, mi pedig addig Allivel a kávézó egyik sarka felé indulunk meg. Már messziről hallom azt a megszokott kacagást, amit már nem is tudom mikor hallottam utoljára. Stan épp úgy ül, hogy rálássunk, így mikor tekintetünk találkozik meglepődött arccal az asztalt majdnem felborítva áll fel helyéről.
- Harry Styles?! - hangja a megszokottnál komolyabb, de arcán látszik, hogy mindez csak a helyzetnek fogható fel. Elmosolyodom régi jó barátom kinézetén. Ő sem változtatott a virágos rövidnadrágján és fekete trikóján. - Harry Styles! - ismétli meg újra a nevem, majd az irányunkba szaladva keblére kap és szokásához híven erősen megszorít. Én is hasonlóképp teszek, nem is tudom, mikor láttam őt utoljára, hiányzott. Stan önfeledten ütögeti hátamat szeretete jelképe ként, arcán levakarhatatlan vigyor pihen. - Jaj, öregem, de rég láttalak. Hiányoztál - hangjából tisztán hallatszik mennyire őszintén mondja, hiszen így gondolja. Mikor hallom, hogy megérkeznek mögém a többiek, akkor az előttem álló borostás fickó figyelmét rájuk irányítja így én egyedül maradva tovább haladok a kis boxhoz. Mikor egészen az asztalhoz érek meglátom a már jól ismert tüsisre lenyírt fejet, mely komoly arccal bámul rám.
- Jake...
- Harry. - hangja olyan karcos mintha most azonnal meg tudna ölni, nem is néz rám. Végül pár másodperc elteltével szája sarkában egy apró mosoly jelenik meg és szeme sarkából pillant rám. Én is elmosolyodom, majd ő az aki végül felkel helyéről és mellkasomra borulva ölel át. - Haza találtál, seggfej? - nevet nyakamba, mint régi jó öreg cimbora.
- Ha tudnád miken mentem keresztül, hogy most itt lehetek. - mondom hasonlóképp nevetve, majd elválunk egymástól, hogy szemtől szembe kerülhessünk. Arcát elnézve semmit nem változott, még mindig ugyanaz a komoly fiatalember maradt aki volt. - Ne haragudj rám. - mondom kissé elhalkulva, mire ő csak megrázza a fejét.
- Nem számít a múlt. - veregeti meg a vállamat.
Testvéries pillanatunkat egy női hang szakítja félbe, méghozzá Allié.
- Jason? - barátnőm felé fordulok aki pedig a boxot vizsgálja. Ekkor én is arra pillantok, akkor látok meg egy fekete hajú srácot kipattanni az asztal mögül. Borostás arcán mosoly jelenik meg, mikor a lány odasétálva hozzá átöleli. Szemöldökömet felvonom és a többiekre nézek, akik arcán egyáltalán nem látszik meglepetés. Mindnyájan visszaülnek helyeikre, Dave is helyet foglal Stan mellett. Csak én állok ott pipogyán, nézem ahogy Poppy visszarohan a kávézó pultjába, Alli és ez a bizonyos Jason pedig ugyanúgy ölelkeznek még mindig, Igyekszem nem felhúzni magam, így csak megköszörülöm a torkom, hogy végre engem is észrevegyenek. A srác hirtelen elengedi barátnőmet, aki kezem után nyúlva húz közelebb hozzájuk.
- Harry, ő egy barátom, Jason. - mutat be minket egymásnak. A fiú kicsit félve, de kinyújtja felém jobbját mintha ezzel elismerné felsőbbrendűségemet.
- Nagyon örülök. - mondja biccentve egyet.
- Én is. - mosolygok végül, hisz úgy érzem teljesen enyém a győzelem, hisz Alli mellettem áll és még véletlenül sem kell féltékenykednem miatta.
Mindannyian leülünk a boxba, mindenki csacsog, mint egy igazi nagy család. Jason beszélgetést kezdeményez velem ami felettébb jól esik, így a számomra ismeretlen új barát sem marad ki a traccsolásból. Poppy különféle üdítőket, kávékat hord ki nekünk, hisz ő még "szolgálatban" van, de mikor épp ráér ő is a közelünkbe férkőzik és bekapcsolódik a témákba. Alli mellettem ülve aranyosan beszélget régi barátaimmal, miközben én kezemet combján tartva éreztetem vele, hogy biztonságban van. Dave csatlakozva Jasonnel megkezdett témánkhoz hasonló ötletekkel és nézetekkel áll elő, úgy érzem neki is jól esik ebben a társaságban lenni.
Miközben mindenki jól elbeszélget a másikkal én kicsit kikapcsolok és körülnézek. Mindenki boldog, önfeledt. A kávézó többi boxába pillantva kitűnik, hogy mi vagyunk a leghangosabbak és a legjókedvűbbek. Miközben ezen elmélkedem barátnőm odahajolva hozzám fülembe súgja: - Szeretlek. - majd csókot nyom orcámra, majd végig simít arcomon.
Komolyan, ez nekem a Mennyország.
- Minden rendben? - kezét végigvezeti a hátamon egészen a vállamig, majd szépen átvándorol mellkasomra, hogy átöleljen. Rendkívül óvatosan tapogatózik sebem körül, odafigyel, hogy még véletlenül se fájjon.
- Igen. - válaszolok egy halvány mosollyal arcomon, miközben nézem, hogy keze, hogy játszadozik a hasamon. Fejemet felemelve a tükörbe nézek, így megmosolyogtat a tudat, hogy a lány aki mögöttem áll annyira kicsi, hogy nem látszik ki mögülem. Könnyed mozdulattal fordulok meg így egymással szembe kerülünk. Ragyogóan csillogó szemeivel engem fürkészik, tincséből kilógó pár tincse gyönyörűen keretezi arcát.
- Nem kell ám mennünk, ha nem érzed jól magad. - arcán egyáltalán nem látszik aggodalom, hangján annál inkább hallatszik. Halvány mosolyából kitűnik, hogy mennyire el akar menni és, hogy csalódott lenne, ha most lemondanánk, de a helyzet az, hogy nekem is pont ugyanennyi kedvem van hozzá.
- Teljesen jól vagyok. - hüvelykujjammal elkapom állát, hogy arcát feljebb emeljem, ekkor az ő arcára még nagyobb vigyor kerekedik.
Az elmúlt egy hónap eddigi életem legjobb hónapja volt. Miután felébredtem az első dolog amit megláttam Alli fáradt és aggódó tekintete volt, ami egyben a legszomorúbb és a legmegnyugtatóbb dolog volt a világon. Miután kiszabadultam a kórházból elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyek Allivel, persze ennek ő sem állt akadályt. Mióta újra itthon vagyunk a lány nálam lakik, hivatalosan és határozottan kijelentve barát és barátnő vagyunk, bár mind azok ellenére, amiken keresztül mentünk soha nem mondtam volna azt, hogy Alli nem tartozik hozzám. Minden reggelemet vele kezdem és vele fejezem be. A napjaink együtt telnek, úgy élünk ketten mint valami öreg házaspár, na persze egy kicsit több mókával és szexualitással fűszerezve.
Alli elhagyva a fürdőszobát a hálószoba felé indul meg egy szál pólóban, amit természetesen tőlem csent el még egy pár hete. Visszafordulok a tükör felé, onnan bámulom tökéletes lábait, ahogy apró léptekkel igyekszik a szoba felé.
- Felöltözök és mehetünk. - jelenti ki, hátraintve felém, hisz tudja úgyis őt figyelem.
- Felőlem így is jöhetsz. - mondom kaján vigyorral az arcomon, mire ő felnevet és félénken magára csukja a hálószoba ajtót, mintha még nem láttam volna őt meztelenül.
Megrázom félig vizes hajamat, így az göndör tincsekben hullik az arcomba. Mély levegőt véve a csap szélének támaszkodok és mélyen belenézek a tükörben visszapislogó alak szemébe. Teljesen más ember néz vissza rám, mint aki egy vagy két hónappal ezelőtt. Sehol egy gondterhelt ránc, álmatlanságtól lila szemek. Egyszerűen látszik az életkedv az arcomon. Eltűnt az a komor Harry aki régen voltam, bár a fájdalom néha még mindig előtör a sebemnek hála, de ezen kívül semmi. J teljesen eltűnt az életemből, gyanítom, úgy hiszi ott véreztem el a parkolóban, remélem azóta elkapta a rendőrség és már rég börtönben ül.
- Készülsz? - hirtelen jelenik meg újra a hátam mögött a barátnőm, aki kíváncsi tekintettel fürkészi arcomat miközben egyszerű mozdulattal közém és a tükör közé férkőzik, hogy szempillaspirálját megtalálva szebbé varázsolja már így is varázslatos pillantásait. Miután kész a tükörben rám pillant és felvonja a szemöldökét. - Harry, készülsz? - kérdi ismét nevetve, mire én megrázom a fejem, hogy a kábulatból kitérjek. Biccentek egyet és a lány a derekánál átölelve egy cuppanós puszit nyomok az arcára, majd távozom a fürdőszobából.
Szekrényemből egy fehér V-nyakú pólót húzok elő, mely a már bevált öltözékemet adja a fekete farmeremhez és Converse cipőmhöz. Mire a hálószoba hatalmas tükrébe pillantok addigra már a hajam is teljesen megszárad és elégedetten tekintek végig magamon.
- ... Persze, mindjárt kész vagyunk. - néz be a szobába Alli, hogy megállapítsa tényleg elkészültem-e. - Nagyon jó lenne ha el tudnál vinni. - ragyog fel arca, telefonját a füléhez szorítja vállával, így próbálkozik belerángatni magát a nadrágjába. Odamegyek hozzá és egy egyszerű mozdulattal húzom fel nadrágját, ami még nekem is szokatlan hisz eddig mindig csak lefelé történt meg ez a dolog. A lány aranyosan rám mosolyog majd folytatja tovább a beszélgetést a telefon másik oldalán lévő személlyel.
Alli már el is indul a folyosón, mikor én még csak zárom az ajtót. Egy lenge fekete trikóban és szűk, világos farmernadrágjában fut előre, hogy minél hamarabb leérjen. Aranyszínű haja lobog mögötte, hátrapillantva siettet, hogy el ne késsünk.
A ház elé érve Alli testvére, Dave már az óráját ütögetve vonja fel egyik szemöldökét. A lány bocsánatkérően megpuszilja bátyját és azonnal be is huppan annak hatalmas fehér autójába. Lekocogva a lépcsőn kezet fogok a férfivel, akit már oly rég láttam, de még mindig ugyanolyan kedvességgel irányul felém, mint bármikor. Köszönésünk után mindketten követjük a lányt és végre elindulhatunk úti célunk felé.
Közeledve a kávézóhoz kezem egyre jobban izzad és érzem már, hogy szívem a torkomban zakatol. Talán még sosem voltam ilyen ideges, pedig a saját barátaimról van szó. Alli félénken rám pillant, majd határozottan megszorítja a kezem. Kifújom a levegőt. Igaza van épp ideje, hogy találkozzam velük és rendezzük a dolgokat.
Leparkolva Alli munkahelye előtt mind a hárman kiszállunk a kocsiból.
- De rég jártam itt. - jegyzi meg Dave aki lazán feltolja napszemüvegét a homlokára és végig néz a helyen. A srácra pillantok és elgondolkozok, hogy vajon vissza kéne-e vágnom azzal, hogy én milyen régen jártam itt. A lány el nem engedve a kezem vezet az ajtó felé, ami csilingel egyet mikor belépünk rajta. Megcsap a már ismerős kávé illat és szinte azonnal Poppy hatalmas barna szemeivel találom szembe magam. Sikongatva öleli meg barátnőmet, majd elesnek köszönésük közepette, de végül egy másodperccel később rám pillant és arca elkomorodik. Szomorú tekintettel egyik kezem.
- Kérlek, ne haragudjatok rám. - hangja egészen elhalkul - Én nem tehettem mást... Megfenyegetett és nem tudtam...
- Poppy, állj! - vágok közbe mondandójának mire szemei kitágulnak és riadtan pillant szemembe. Erősen megszorítom aprócska kezeit majd elmosolyodom. - Te nem tehetsz róla, hogy ez történt. - vigasztalom, mire egy másodperc elteltével, mikor felfogja a dolgokat amiket mondtam neki mellkasomra borul és erősen ölelgetni kezd. Őszintén nem haragszom erre a lányra, nem tehetett J könyörtelen játszmái ellen semmit. Ő is féltette az életét.
Köszönésük után Poppy Alli bátyja felé fordul, majd neki is köszön, mi pedig addig Allivel a kávézó egyik sarka felé indulunk meg. Már messziről hallom azt a megszokott kacagást, amit már nem is tudom mikor hallottam utoljára. Stan épp úgy ül, hogy rálássunk, így mikor tekintetünk találkozik meglepődött arccal az asztalt majdnem felborítva áll fel helyéről.
- Harry Styles?! - hangja a megszokottnál komolyabb, de arcán látszik, hogy mindez csak a helyzetnek fogható fel. Elmosolyodom régi jó barátom kinézetén. Ő sem változtatott a virágos rövidnadrágján és fekete trikóján. - Harry Styles! - ismétli meg újra a nevem, majd az irányunkba szaladva keblére kap és szokásához híven erősen megszorít. Én is hasonlóképp teszek, nem is tudom, mikor láttam őt utoljára, hiányzott. Stan önfeledten ütögeti hátamat szeretete jelképe ként, arcán levakarhatatlan vigyor pihen. - Jaj, öregem, de rég láttalak. Hiányoztál - hangjából tisztán hallatszik mennyire őszintén mondja, hiszen így gondolja. Mikor hallom, hogy megérkeznek mögém a többiek, akkor az előttem álló borostás fickó figyelmét rájuk irányítja így én egyedül maradva tovább haladok a kis boxhoz. Mikor egészen az asztalhoz érek meglátom a már jól ismert tüsisre lenyírt fejet, mely komoly arccal bámul rám.
- Jake...
- Harry. - hangja olyan karcos mintha most azonnal meg tudna ölni, nem is néz rám. Végül pár másodperc elteltével szája sarkában egy apró mosoly jelenik meg és szeme sarkából pillant rám. Én is elmosolyodom, majd ő az aki végül felkel helyéről és mellkasomra borulva ölel át. - Haza találtál, seggfej? - nevet nyakamba, mint régi jó öreg cimbora.
- Ha tudnád miken mentem keresztül, hogy most itt lehetek. - mondom hasonlóképp nevetve, majd elválunk egymástól, hogy szemtől szembe kerülhessünk. Arcát elnézve semmit nem változott, még mindig ugyanaz a komoly fiatalember maradt aki volt. - Ne haragudj rám. - mondom kissé elhalkulva, mire ő csak megrázza a fejét.
- Nem számít a múlt. - veregeti meg a vállamat.
Testvéries pillanatunkat egy női hang szakítja félbe, méghozzá Allié.
- Jason? - barátnőm felé fordulok aki pedig a boxot vizsgálja. Ekkor én is arra pillantok, akkor látok meg egy fekete hajú srácot kipattanni az asztal mögül. Borostás arcán mosoly jelenik meg, mikor a lány odasétálva hozzá átöleli. Szemöldökömet felvonom és a többiekre nézek, akik arcán egyáltalán nem látszik meglepetés. Mindnyájan visszaülnek helyeikre, Dave is helyet foglal Stan mellett. Csak én állok ott pipogyán, nézem ahogy Poppy visszarohan a kávézó pultjába, Alli és ez a bizonyos Jason pedig ugyanúgy ölelkeznek még mindig, Igyekszem nem felhúzni magam, így csak megköszörülöm a torkom, hogy végre engem is észrevegyenek. A srác hirtelen elengedi barátnőmet, aki kezem után nyúlva húz közelebb hozzájuk.
- Harry, ő egy barátom, Jason. - mutat be minket egymásnak. A fiú kicsit félve, de kinyújtja felém jobbját mintha ezzel elismerné felsőbbrendűségemet.
- Nagyon örülök. - mondja biccentve egyet.
- Én is. - mosolygok végül, hisz úgy érzem teljesen enyém a győzelem, hisz Alli mellettem áll és még véletlenül sem kell féltékenykednem miatta.
Mindannyian leülünk a boxba, mindenki csacsog, mint egy igazi nagy család. Jason beszélgetést kezdeményez velem ami felettébb jól esik, így a számomra ismeretlen új barát sem marad ki a traccsolásból. Poppy különféle üdítőket, kávékat hord ki nekünk, hisz ő még "szolgálatban" van, de mikor épp ráér ő is a közelünkbe férkőzik és bekapcsolódik a témákba. Alli mellettem ülve aranyosan beszélget régi barátaimmal, miközben én kezemet combján tartva éreztetem vele, hogy biztonságban van. Dave csatlakozva Jasonnel megkezdett témánkhoz hasonló ötletekkel és nézetekkel áll elő, úgy érzem neki is jól esik ebben a társaságban lenni.
Miközben mindenki jól elbeszélget a másikkal én kicsit kikapcsolok és körülnézek. Mindenki boldog, önfeledt. A kávézó többi boxába pillantva kitűnik, hogy mi vagyunk a leghangosabbak és a legjókedvűbbek. Miközben ezen elmélkedem barátnőm odahajolva hozzám fülembe súgja: - Szeretlek. - majd csókot nyom orcámra, majd végig simít arcomon.
Komolyan, ez nekem a Mennyország.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése